„Legyen világosság!” – ezzel a gondolattal vette kezdetét 2026. október 10-én a Szent István Bazilikában az első Stephanus Nemzetközi Orgonafesztivál. A Fiat Lux című nyitókoncert nemcsak egy új hangversenysorozat kezdetét jelentette, hanem a fesztivál jelmondatának: Lux et Sonus (Fény és hang) első zenei megvalósulását is.
A Stephanus Nemzetközi Orgonafesztivál azzal a céllal indult útjára, hogy évről évre magyar és nemzetközi orgonaművészeket hozzon el a Bazilikába, ahol az orgona monumentális hangzása és a szakrális tér különleges szépsége együtt teremt maradandó zenei élményt.
A fesztivál művészeti vezetője Virágh András Gábor, a Szent István Bazilika vezető-orgonaművésze, aki számára a Stephanus egy régi álom megvalósulását is jelenti. A nyitókoncerten az orgonát Szotyori Nagy Gábor, számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja, valamint Virágh András, Liszt Ferenc-díjas, orgonaművész, Magyarország Érdemes Művésze szólaltatta meg.
A fény és a sötétség zenei találkozása
A nyitókoncert címe, a Fiat Lux, azaz „Legyen világosság!”. Maga a cím az est zenei és lelki mondanivalóját is meghatározta: a sötétségtől a világosságig, a lelki küzdelmektől és a bűnbánattól a reményen át egészen a fény öröméig vezette a hallgatóságot.
Ahogyan Szotyori Nagy Gábor orgonaművész elmondta, a koncert nyitó- és záródarabja egyaránt a világossághoz kapcsolódott. Az est Szent Ferenc Naphimnuszával kezdődött, és Dubois: Fiat Lux című művével zárult. A két kompozíció között megszólaló darabok többsége szintén a fény gondolatát járta körül, különböző zenei megközelítésekben.

A Naphimnusz megszólaltatása különös aktualitást is kapott, hiszen 2026-ban Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójára emlékezünk. A teremtett világ szépségét és a Teremtő dicsőségét megéneklő mű így nemcsak a koncert központi gondolatához kapcsolódott, hanem az október eleji Szent Ferenc-ünnephez is.
A világosság és sötétség ellentétét jelenítette meg az est egyik különleges kompozíciója, a Mephisto is. A művet Virágh András Gábor 2023-ban kifejezetten Szotyori Nagy Gábor számára komponálta. A Liszt Ferenc művészetéhez és a Faust-történethez kapcsolódó alkotás a koncert sötétebb, drámaibb oldalát képviselte, újabb jelentésréteggel gazdagítva az est mondanivalóját.
A műsor így nem csupán egymást követő orgonaművekből állt, hanem egy összefüggő gondolati ívet rajzolt fel. A fény és a sötétség váltakozása az emberi élet és a lelki útkeresés különböző állomásait idézte meg, miközben arra emlékeztetett, hogy Krisztus világossága a legsötétebb pillanatokat is képes beragyogni.
Amikor a fény és a hang valóban találkozik
A koncert különlegességét az is adta, hogy a fény és a sötétség kettőssége nem kizárólag a zeneművekben jelent meg. A hangverseny során több alkalommal a Bazilika megvilágítása is változott: hol világosabbá vált a monumentális templomtér, hol félhomályba borult, ezzel is követve az egyes művek hangulatát.
A Mephisto megszólalásakor például kifejezetten elsötétült a Bazilika, ami tovább erősítette a kompozíció drámai hatását. Más pillanatokban a fény ismét nagyobb hangsúlyt kapott, új arcát mutatva meg az épület különleges belső terének.

A fény ezen az estén nem csupán a templomtér látványát formálta, hanem a zenei mondanivaló részévé vált. A Bazilika nagyorgonájának hangja, a szakrális tér és a változó megvilágítás együtt teremtették meg a nyitókoncert különleges élményét.
A világosság megszületett, a hang megszólalt – útjára indult a Stephanus Nemzetközi Orgonafesztivál.

A Stephanus Nemzetközi Orgonafesztivál októberben további három koncerttel folytatódik. Október 12-én Kővári Péter, október 24-én Áchim Erzsébet, október 31-én pedig Kovács Róbert orgonaművészek lépnek fel a Szent István Bazilikában.
A koncertek 20 órakor kezdődnek, jegyek a Bazilika jegyirodájában és a stephanusorgan.hu oldalon kaphatók.